Antoni Gaudí
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Antoni Plàcid Gaudí i Cornet (Reus, 1852. június 25. – Barcelona, 1926. június 10.), rövid nevén Antoni Gaudí (katalánul), ill. Antonio Gaudí (spanyolul), vagy egyszerűen csak Gaudí: katalán építész.
Szülei Francesc Gaudí i Serra rézműves és Antonia Cornet i Bertran voltak.
Tanulmányaira nagy hatással volt az angol John Ruskin. Korai épületeire jellemző a mór, majd a gótikus stílus, arab-perzsa illetve francia neogótikus elemei, ám jellemzően az organikus építészet képviselője. Egyes szakírók ezt „katalán modernizmusnak” nevezik.
Legtöbb művéhez ő maga készítette a belsőépítészeti munkákat, bútorokat, sőt, míves csempéket is.
Legismertebb épülete a Sagrada Família temploma. A keleti szárny 1891 és 1900 között, a nyugati szárny 1954 és 1985 között épült. Ma is épülő tornyai közül a legmagasabb (az eredeti tervek szerint) 170 méter magas lesz.
Ahogy még magát az organikus építészetet sem értette meg a XX. század, úgy ez a templom is a jövő temploma lesz. Ahogy maga Gaudi mondta: „Az anyag tisztán, a maga asztrális görbületeiben tárulkozik majd ki, s ekkor majd a világ végre megsejtheti a paradicsom alakzatait.”